Az Őrmezei-lakótelep kellős közepén, háttérben a világ egyik legrondább
órájával (ez már régebb óta adott térelem volt) alakították ki a Költők
Parkját, Kormos István, Zelk Zoltán és Kálnoky László arcképével.
A
bronz domborművek Krajcsovics Károly alkotásai. Bronzot kitenni
köztérre Magyarországon... na ja... ha jobban megnézzük a múlt héten
készített képeimet és a Köztérképen szereplő felvételeket, kiderül, hogy
Zelk és Kormos mellett korábban volt még némi dekor, Kálnoky meg egyenesen fejét vesztette...
A domborműveket tartó oszlopok tövében olvasható négysoros idézetek:
Ajtóm fák közé nyílik,
nyitja-csukja tollam,
karcolászva bűbájolom:
K. I. aki voltam.
(Kormos István: Névtábla seholsincs ajtómra)
ha néma is immár a bokor,
a nyár, a nyár mindig dalol:
tücsök folytatja a zenét -
zengett az ág, zeng most a rét.
(Zelk Zoltán: Hány nap a nyár)
hatalmas mágnes ez a föld, s a költő
pótolhatatlan kincse anyanyelve.
Talán jobb lett volna máshol születni…
De élni és meghalni – itt, csak itt!
(Kálnoky László: Északon)
